huncut
huncut melléknév és főnév, (népies, régies) huncfut (bizalmas, gyak. tréfás)
I. melléknév -ul, -abb
1. Olyan <személy>, aki fondorlatosan, ravaszul cselekszik; mást félrevezetve, ártalmára van. Huncut gazember. Huncut aki kap, | huncut aki pap, | huncut aki úr és | huncut aki rab. (Babits Mihály)
2. Csalafinta, furfangos észjárású <személy>. Huncut fiskális. || a. Hamiskodóan pajkos, tréfásan pajzán <személy>. Huncut kis gyerek, menyecske. Az ember … nagyot nevetett. – Ej, huncut úrfiak. (Móricz Zsigmond)
3. Az ilyen személyre jellemző, rá valló <megnyilvánulás, ill. ennek eszköze>. Huncut mosoly, szem; huncutul nevet. Megindult a leány felé. Szemeiben huncut fény csillogott. (Karinthy Frigyes) [Fiatal asszonyok éneke.] Pihés, huncut, görbe állunk, | formás fejünk, fürge lábunk … (József Attila)
4. (bizalmas) Nincs egy huncut fillérje, garasa, krajcárja, vasa sem: egyáltalán semmi pénze sincs.
II. főnév -ot, -ja
1. Huncut (1–2) ember. Nagy huncut az öreg! Egész életében nagy huncut volt. Ő még nagyobb huncfut, gazember, mint az apja. (Jókai Mór) Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák. (Ady Endre) || a. Az a személy, aki nem vehető komolyan; hitelt, megbecsülést nem érdemlő ember. ® Máriás [3] huncut a nevem, ha … Az is huncut, aki többet fizet ezért. Huncut, aki jobban tudja. Huncut, aki haragszik. Nem vagyok én máriás huncut, hogy elrontsam ami jó. (Móricz Zsigmond)
2. Hamiskodóan pajkos, pajzán gyerek v. fiatal nő. Te kis huncut. Nagy huncut az a menyecske!
