í
í főnév í-t, í-je [e]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: az i-hez hasonlóan, de a beszélőszervek izmainak erősebb megfeszítésével képzett magas, palatális hosszú magánhangzó (pl. a rí ige második hangja). Hosszú í; az í ejtése, képzése. Sajátlag [= sajátképpen] csak az é hangnak í-re változását tűztem ki vizsgálatom tárgyául. (Arany János)
II. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a magyar ábécének az i és a j közé eső tizenhatodik betűje; nyomtatott alakja: í, Í. Kis (hosszú) í; nagy (hosszú) Í.
