igekötő
igekötő főnév (nyelvtudomány)
Az igéhez járuló, határozószóból lett, néha képző értékű elem, amely az igével kifejezett cselekvés, történés irányát v. állapotát jelöli meg, s az ige eredeti jelentését kisebb-nagyobb mértékben módosítja (pl. be-; ki-; meg-); általában az ige előtt, meghatározott mondattani helyzetben pedig az ige után áll.
igekötős.
