immár
immár határozószó (választékos, irodalmi nyelvben) <A már határozószó (nyomatékos) megfelelőjeként, a beszédhelyzetre vonatkoztatást kiemelve v. megjelenítő szerepben.>
1. <Főleg jelen idejű igealakkal v. népszói állítmánnyal kapcs., a jelenlegi állapot, helyzet kiemelésére, a megelőzővel való szembeállításra:> most már. Oh, én édes hazám, te jó Magyarország! … | Vitézlő oskola! immár Isten hozzád! (Balassi Bálint) Ki minket üldöz, szívét vágja ki, Ki minket nem ért, önmagát gyalázza, Mert ott vagyunk mi immár mindenütt. (Ady Endre) Ha az ő állati kegyetlenségüket immár derűvel és felülről tudom látni, akkor állat vagyok csak. (Móricz Zsigmond) –11 <Az állapotváltozás, a történés befejezettségének kiemelésére, a jelenre vonatkoztatva.> Van még hitvesi szeretet? nem forgalomból kiment rossz bankó-e ez immár? (Tolnai Lajos) A te zenéd a csöndnek része immár | és mint a szférák, titkon muzsikál. (Babits Mihály) –12 <Jelzővel kapcs.> Ma is kardjuk hegyére tűznék azt, aki az immár halott grófnét és az elvadult Korponait meggyanúsítani merné. (Krúdy Gyula) –13 <A befejezett cselekvést, történést nyomon követő jelenlegi állapot jelölésére.> Szép úrfiak! a nap nyugovóra hajolt, Immár födi vállát bíbor szinü kaftán. (Arany János) –14 <A beszédhelyzetre vonatkoztatás hangsúlyozásával, az eddigiekkel a jelent és a jövőt szembeállítva.> Szép úrfiak! immár e puszta halom, E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet. (Arany János) –15 <A múltbeli és jövőbeli eseménnyel szembeállított jelen állapot jelölésére.> Vigyázzatok, az alvó lélek megszólalt álmában, nyugtalan és zavaros immár az ő álma és nemsokára ébredni fog. (Karinthy Frigyes)
2. <Múlt idejű igealakkal kapcs., rendsz. a beszéd idejéhez egészen közeli múlt jelölésére.> Elmondja, hogy öregségének nagy munkáját immár befejezte. (Ambrus Zoltán) Hát te hol itatsz meg délben? … – Sehol, mert nyájamat én immár eladám jó pénzen, s hajtom végezetre. (Gárdonyi Géza) Sok volt, sok volt immár a jóból, Sok volt a bűn, az éj, a vágy. (Ady Endre) || a. <Múltbeli esemény, történés időpontjához való viszonyításban, főleg megjelenítő előadásban a nem sokkal előbb történt v. nem sokkal előbb kezdett, nem régóta tartó esemény, állapot v. állapotváltozás jelölésére.> S hogy nevetni megtanultam, Sirni immár jól tudék. (Arany János) [Toldi] elindult a király-udvarba, Hogy kövesse a nép, azt most nem akarva; Unni kezdé immár, amely dolgot mivel, És átalla oly nagy hűhóval menni fel. (Arany János) Ha a szavak egyensúlyukat vesztették [Vörösmartynál], a lélek vesztette egyensúlyát. A szerető férj, a munkás hazafi, a világ minden szépségének élvezője nem boldog és nem nyugodt. Ez a klasszikus immár csupa láz. (Babits Mihály) –a1 <Hasonló helyzetben, múltban kezdődő, beálló cselekvéssel kapcs.> Farsang volt akkor Pesten… a bálak egymást kergették, még csak most zajlott le a juristabál [= jogászbál], immár készülődhetünk a pestmegyei bálra. (Krúdy Gyula) –a2 <Hasonló helyzetben, tagadó szerkezettel kapcs.> Hogy im annyit súgtak-búgtak mindenütt [a botrányról], immár a Klementy lapja sem hallgathatott. (Mikszáth Kálmán) –a3 <Hasonló helyzetben, megjelenítő idézetben.> Ő alig | látott engemet, s leroskadott | térdére, és tudtomra adta, hogy | feleségem immár megszűnt. (Katona József) A béghez lovascsapat érkezett azon az estén. A szultánhoz indították azzal a hírrel, hogy Visegrád immár a töröké. (Gárdonyi Géza) || b. (ritka) <Jelzővel kapcs., a jelzővel kifejezett állapotnak mint hosszabb-rövidebb folyamat eredményének jelölésére.> Az udvarra egy kopott, az időtől immár reszketeg üvegajtó nyílott. (Krúdy Gyula)
3. (ritka) <A legközelebbi jövőben bekövetkező eseményre, változásra vonatkoztatva, a jelenhez való közelség kiemelésére:> most már. [A] nagyszabású ünnepély realizálása immár küszöbön van. (Tolnai Lajos) –31 <Hasonló helyzetben, hasonlatbeli feltételes mondatban.> Úgy elborította szememet a könny, mint a koporsó előtt, ha a legszeretettebb lény van immár eltünendőben. (Móricz Zsigmond)
4. <Jövőbeli vonatkozású negatív kifejezéssel, tagadással kapcs., a beszédhelyzetre mutató nyomósító szóként.> Ebből immár alig lesz édes ének, Üdvözletül a költő édesének. (Tóth Árpád)
