irtó [1]
irtó [1] melléknév, határozószó és főnév
I. melléknév -n, -bb
1. Olyan, aki, ami irt. A növényi kártevőket irtó paraszt. Másodszor kele [= kelt] irtó harc a sági fenyéren. (Vörösmarty Mihály) || a. (sajtónyelvi) Irtó hadjárat: a) vmely nép, népcsoport v. néptörzs teljes kipusztítása, kiirtása végett indított vérengző hadjárat. Az indiánok ellen vezetett irtó hadjárat a gyarmatosítók legsötétebb gaztettei közé tartozik. b) (átvitt értelemben) haladó politikai irányzat (hívei) ellen vmely reakciós államhatalom részéről foganatosított olyan intézkedések, rendszabályok összessége, amelyeknek célja az illető irányzat teljes megsemmisítése; irtó hadjáratot folytat, indít, kezd. A nácik irtó hadjáratot indítottak minden haladó mozgalom és haladó gondolkozású ember ellen. c) (átvitt értelemben, sajtónyelvi) vminek a kiküszöbölésére, megszüntetésére irányuló intézkedés, mozgalom. Irtó hadjárat a tbc ellen. A láp lecsapolása irtó hadjárat a szúnyogok ellen.
2. Olyan, ami irtásra, az irtás végzésére alkalmas, amivel irtanak. Irtó anyag, por. Földi bolhákat irtó szereket szórt a cukorrépavetésre.
II. főnév -t, -ja (ritka) Irtást (főként 3) végző, irtással foglalkozó személy. A kiszedett tőke az irtóé volt.
Szóösszetétel(ek): 1. irtóeke; irtóháború; irtóharc; irtópor; 2. féregirtó; molyirtó; patkányirtó; rovarirtó; szőrirtó.
