istenuccse
istenuccse [e-e; n-u] mondatszó, határozószó és főnév (régies) istenugyse, (elavult) isten uccseg (régies írva: isten ugyse, isten ucsse, Isten uccse)
I. mondatszó (régies rendsz. külön írva) <Vmely állítást (főleg ígéretet, fenyegetést) v. tagadást erősítő esküdözésként; kb. a. m.:> esküszöm (az Istenre) (, hogy) …; hitemre, szavamra mondom (, hogy) … Isten uccseg! kedves úr, Szívesen adnám [a pálinkát], de nincs. (Vörösmarty Mihály) No de már Isten uccse, megyek. (Arany János–Sollohub-fordítás) Ön nagyon szép most is, grófné, Isten ugyse; egészen elbájoló. (Jókai Mór) Oh, hazudsz! – De Isten uccse, nem hazudok. (Gárdonyi Géza) Istenuccse, elmegy az embernek a kedve a nőktől, amikor az én színésznőimet látja! (Krúdy Gyula)
II. határozószó (erős nyomatékkal, a mondat hanglejtésébe illeszkedve) (népies) <Vmely állítás (főleg ígéret, fenyegetés) v. tagadás nyomatékosabbá tételére, bizonygatásra, az esküdözés háttérbe szorulásával; kb. a. m.:> szavamra mondom, bizony mondom; igazán. Istenuccse megteszem. Erre istenuccse nem gondoltam. Istenuccse jó vásárt csináltál. Ennek istenuccse nem jó vége lesz. Kend levelet hozott? … – Istenuccse nem hoztam. (Gárdonyi Géza) Isten uccse rád öntöm! Mind rád öntöm ezt a kancsó vizet! (Gárdonyi Géza)
III. főnév ..ccsét, ..ccséje [e] (ritka) <Ez a szó mint állítás v. tagadás erősítésének, nyomósításának kifejezője.> Szavait megtoldotta egy istenuccsével. Tudok én nyelvemnek parancsolni, akár istenugysével mondhatom. (Vas Gereben) S a páternek előbb istenugysével kellett fogadni, hogy semmit abból el nem árul, amit én most meg fogok neki gyónni. (Jókai Mór)
