ízel
ízel [e v. ë] tárgyas ige -jen [ë] (régies, választékos)
Ízel vmit: vminek a kellemes ízét érzi és élvezi; ízlel. Enikőt … Elküldé, eleségtárába, hogy ép [= friss] eledellel A harcban törtet megvendégelje … Azt ugyan ő immár nem fogja izelni. (Vörösmarty Mihály)
Igekötős igék: megízel.
ízelés; ízelget; ízelő.
