ízlel
ízlel [e] ige -t, -jen [ë] (választékos)
1. tárgyas <Vmely anyagból kisebb mennyiséget, főként ételt, italt> a szájába véve nyelvén megforgat, hogy az ízét érezze, megállapítsa, kitapasztalja; kóstol. Óvatosan ízlelte az ismeretlen italt. Nyelvére vette, úgy ízlelte. Sokáig szájában forgatta, úgy ízlelte a bort. || a. tárgyatlan (biológia) Ízt érez, érzékel. Nyelvünkkel és szájpadlásunkkal ízlelünk. || b. tárgyas (átvitt értelemben is, régies) Ízlel vmit: vminek az ízét, zamatát, kellemes voltát élvezi. Bölcsőm lágy ölén Az anyatejnek mézét izlelém. (Petőfi Sándor) Pest palotái közt akartam újra ízlelni a gyalogutazás édes örömeit. (Táncsics Mihály) Pöfékelt …, az íróasztalnál, állva ízlelve a füstöt. (Kosztolányi Dezső)
2. tárgyas (rendsz. múlt időben) (átvitt értelemben, régies, irodalmi nyelvben) <Vmely vonzó, kellemes dolgot> futólag megismer; belekóstol vmibe; (meg)kóstol vmit. Zaklat a vágy, s üzve szivünk Ösmeretlen tájakig: Nem boldog ha kéjt nem izlel. (Tompa Mihály) [A lepke.] Volt napja, volt, négy, tán öt is Hogy izlelt ő szerelmet is … (Arany János) Elvontad tőlem a vezér[lő] kezet Hogy a tudás gyümölcsét ízlelém. (Madách Imre)
Igekötős igék: beleízlel; megízlel.
ízlelés; ízlelget; ízlelhető; ízlelő; ízlelt; ízleltet.
