ily
ily névmás, mutató, (elavult) illy (állítmként nem haszn.)
<Főleg hasonlóságra és hasonlítással kapcsolatos fokozásra rámutató, ritkábban azonosságra utaló szóként.>
I. (melléknévi) (csak jelzőként haszn.) (választékos, irodalmi nyelvben) Ilyen (I, főleg 2–3, 5–6). Kopog a jégeső, tördel mindeneket, Mind pocsékká tészi a szántó földeket … Egy ily hűs esőért mennyit sohajtozott, Akit az izzadság és por bésározott. (Csokonai Vitéz Mihály) Csak szédülék, atyám; ne légy boszús; Fejem gyakorta szenved ily bajokban. (Vörösmarty Mihály) Hát bizony gyakorta megesik, nem újság A gyerek-szobában az ily háborúság: A fiú vagy lányka tisztjét megfeledi: Papa megdorgálja s a mama megfeddi, Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek, Az se hallatlan, hogy valakit megvernek. (Arany János) De ily erőt, mint van e vitézben, Én nem tapasztaltam soha emberkézben. (Arany János)
II. (főnévi) -et, (-ek) [e, e] (főleg tárgyragos alakban, alanyi ragozású igével kapcs. haszn.) Ilyen (II. főleg 1–2). Ki hallott ilyet! Ottokár … Cinikusan tagadta meg magát, Nehogy talán mint érzéseknek hősét Lássa egy szellemes ujságíró, Kinek ilyre gúnnyal fekszik tolla. (Ady Endre) Ó jaj, mit láttam! … nem láthat ilyet ember sarja bűntelen. (Babits Mihály) Neki mondtál volna ilyet! Drághffy Benedeknének! (Móricz Zsigmond)
III. (határozószóként) (főleg határozószó, ill. egyéb határozó, ritkábban melléknév v. határozatlan számnév előtt, gyak. fokozó hangsúllyal) Ilyen (III. főleg 1–3). Fogd e gyürűt, urunk ajándoka. | Kicsinben végtelenséget jelent; Mert összeforrva gyenge karjai Egymást örök hűséggel ölelik. | Ily érc-szilárdan álljon frigyetek. (Vörösmarty Mihály) Ily késő éjszaka ki jár Ott kinn a temetőn? | Az óra már éjfélt ütött, A föld már néma lőn. (Eötvös József) [Apja] a görcsös zarándokbottal embertelenül megveré … Szegény gyermek! tizennégy év alatt megszokta a szülei szeretet ilyszerű kiömléseit, anélkül, hogy tudná: miért fizeti az neki ily kegyetlen gyűlölettel vissza legérzékenyebb szeretetét? (Jókai Mór)
