ím
ím [ím v. im] mondatszó (hanglejtésével, hangsúlyával gyakran beleolvad az utána következő v. a közrefogó mondatba, ilyenkor írásban sem teszik ki a vesszőt utána s gyakran előtte sem; szerkezetileg azonban ilyenkor sem illeszkedik bele a mondatba) (irodalmi nyelvben)
<Általában rámutatásra v. a figyelem felhívására.>
1. <Közelben levő személyre v. tárgyra v. közelinek felfogott dologra való rámutatásként.> Ím itt ajánlom két tanácsimat [= tanácsosimat] Kezesűl ti néktek. (Vörösmarty Mihály) De rajtam a hízelgésben ki nem fogsz, mert reá én Ím ezt adom. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) –11 <Ellentétben, közelre mutató szóként, a távolra mutató ám szóval szembeállítva.> Ím itt a szenvedés belül, | ám ott kívül a magyarázat. (József Attila) || a. <Távolra mutató szövegkörnyezetben, figyelemkeltő szóként:> nézd (csak)! v. nézzétek v. nézze v. nézzék (csak)! Ím a … keményítőszínű tej és [a] vöröses fekete ott párolog a vendég előtt. (Tolnai Lajos) Ím: a szép, magas hölgy most is ott állt, ugyanazon a helyen, ahol órákkal ezelőtt elhagytam. (Babits Mihály) || b. <Váratlanul, hirtelen felbukkanó személyre v. tárgyra való rámutatásként, néha meglepetés kifejezésével.> Egyedűl van Szűcs György gazda, Egy lélek sincs udvarában: | Hát im! a furfangos vajda Beköszön a pitvarában. (Arany János) –b1 <Elbeszélésben, múlt idejű igealakkal kapcs., megjelenítésben.> S im a folyón felénk egy gólya tartott. (Babits Mihály–Dante-fordítás) Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, | e táj oly elhagyott. | S ím váratlan előbukkant egy férfi, de tovább ballagott. (József Attila) || c. <Szokatlan, feltűnő jelenség, esemény hirtelen bekövetkezésére rámutatva, néha meglepetés kifejezésével.> Vár feszülten [a vadász] a nap áldoztáig, S ím a várt szerencse megjelent. (Vörösmarty Mihály) De ím az ajtó … nyílik S jő a tanár, miként szokása … (Arany János)
2. <Némileg az előzményre is utalva, az utána következő v. a közrefogó közlésnek v. egy részének nyomatékos kiemelésére, érzelmi nyomósítására.> Közel nyolc éve, … hogy ím az országos nagy szükség érzete felejtenem hagyá erőtlenségemet. (Kossuth Lajos) Urak, papok dölyfét Im eleget tűrtük. (Ady Endre)
3. <A vele kapcsolatos mondat után közvetlenül következő idézetre rámutató szóként.> Im hangzatosságának némi bebizonyítására egy stanza, épen Tasso énekének harmadik stanzája: | Tudod, hogy a világ mind arra tódul, Hová Parnassus önti csábjait, S a költeménnyel fűszeres valótul Rögzött se fél, oly édesen javít … (Arany János)
