imád
imád ige -tam, -ott, -jon
1. tárgyas (vallásügy) Istenként v. isteniként tisztel. Bálványokat imád; Istent imádja. Imádjuk őt [= az Istent] a végtelen kegyért, hogy Fényében ily osztályrészt engedett. (Madách Imre)
2. tárgyas (átvitt értelemben) Rendkívüli mértékben szeret vkit, vmit; rajong érte, bálványozza. Imádja anyját. [Napóleonra.] A népek fényes csalatásba merűlve imádtak. (Berzsenyi Dániel) Imádlak, féltelek, Oh drága szent haza. (Vörösmarty Mihály) S anyánkat, ezt az édes jó anyát, | Oh Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! (Petőfi Sándor) || a. tárgyas (túlzó) Igen nagy szerelemmel szeret <férfi nőt v. nő férfit>. Imádlak! Szétnéztem, és sehol se láttam Azt, akit oly híven imádtam. (Csokonai Vitéz Mihály) Ki vagy te márvány keblű szűz? | Bírván az istenek minden kegyét, Imádva férfiaknak általa, Szép és dicső … (Vörösmarty Mihály) Volt egyszer egy festő, aki imádta a feleségét … (Ambrus Zoltán) || b. tárgyas (bizalmas, túlzó) Nagyon kedvel vmit. Imádja a táncot, a tornát, a zenét.
3. tárgyas (tájszó, elavult) Nagyon kérlel vkit. Mentovich Losonczy Lászlót imádta, hogy mondjon el egyet a verseiből. (Jókai Mór)
4. tárgyatlan (elavult, költői) Imádkozik (1). Hah ti kik ordíttok, szélvészek, imádjatok értem. (Vörösmarty Mihály) Nézd ez erőt: hatása mily tömérdek – De ne imádj: a munka emberé. (Arany János)
imádtat.
