induló
induló melléknév és főnév
I. melléknév
Általában olyan, aki, ami indul (1–8).
1. Olyan, aki, ami éppen haladni, menni, távozni, vonulni kezd. Az induló autóbusz; a harcba induló sereg; az útnak induló vándor. || a. Olyan, aki készülődik, hogy vhova induljon. Reggeli zene a munkába induló dolgozóknak.
2. Kezdődő. A holnap induló tanfolyam; szépen induló ünnepség. || a. Olyan, akin, amin vmely kezdődő folyamat jelei láthatók. Hízásnak induló ember; a hervadásnak induló lombok.
3. (rendsz. után névutóval) Vkit, vmit követő, vkire, vmire hallgató. A maga feje után induló ember.
4. <Vmely politikai küzdelemben v. sportversenyen> részt vevő. A versenyen induló sportolók.
II. főnév -t, -ja
1. Olyan páros ütemű, élesen hangsúlyozott zenedarab, amelyre menetelni lehet. Nemzeti induló; pattogó induló; a munkásőrök indulója. A zenekar indulót játszik. Zengve, messzire hangzó erővel torkából az idegen légionisták indulója szakadt fel. (Kuncz Aladár) Fritz valamely indulót kezdett fütyülni. (Krúdy Gyula) || a. (zene) E zenedarab mint stilizált zenei forma.
2. Olyan személy, aki indul, kül. aki versenyen indul (8). Az indulókat kérjük, álljanak a rajthoz. Névsorolvasás következik. Az új vezető számbaveszi az indulókat. (Kuncz Aladár) Köszöntsd | … vígan a halni indulókat! (Szabó Lőrinc)
3. (népies) Indulás (1). Indulóra a kürt megriad. (Petőfi Sándor) Lóra tehát, indulóra. (Arany János) || a. Indulóban van: a) indulásra készen, már éppen azon a ponton, hogy indul. Már indulóban vannak az emberek. b) vmi azon a ponton van, hogy elkezdődjék. Indulóban van a munka.
Szóösszetétel(ek): 1. indulóállomás; indulófélben; indulóirány; indulójel; indulóoldal; indulópont; 2. gyászinduló; nászinduló.
