irány
irány főnév -t, -ok, -a
1. Vmely mozgásnak egy meghatározott ponthoz viszonyított haladása, útja, útvonala. Adott irány; ® átlós irány; ellentétes, ferde, függőleges, kijelölt irány; helyes, helytelen, jó, rossz irány; déli, északi, keleti, nyugati irány; az óramutató járásának az iránya; vmivel egy irányban; a ® szélrózsa minden irányába(n) v. irányából; keleti irányban halad; irányt ® ad; ® eltalálja az irányt; eltéveszti az irányt; ® elveszt vmely irányt; ® kijelöli az irányt; ® kitűzi az irányt; irányt ® szab; ® tartja az irányt; irányt ® vált; irányt ® változtat; irányt ® vesz vmerre; vmilyen irányt ® vesz. Ebből az irányból fúj a szél. A hang irányába rohan. És megindul, ki a térre És irányát vészi jobbra. (Arany János) Éppen ellenkező irányba megy, mint ahova készül. (Móricz Zsigmond)
2. Az a meghatározott hely, tárgy, kijelölt, kitűzött pont a terepen, a természetben, amely felé vmely mozgás halad. Irány a gémes kút, a jegenye; irány a szomszéd falu, a hegycsúcs; a gyárkémény, a híd, a torony irányában.
3. (átvitt értelemben) Vmely cselekvésnek, folyamatnak a célja, ill. a cél által meghatározott menete. Vki v. vmi új irányt ad az életének. Rossz irányban halad az élete. || a. (átvitt értelemben) Vmely cél elérésére való törekvés. Irányt ® vesz vmire. Mi most irányotok? Meg akartok-e kacajjal ölni, vagy vélitek, hogy az vigasztal engem? (Vörösmarty Mihály) Sokban hívságos elme kérkedik, Irányt még jóra, szépre is az ád. (Arany János) || b. (átvitt értelemben) Vmely cél eléréséhez vezető út, mód, eljárás. A hibák kijavítására irányt mutatott. Megszabta a munkálatok irányát.
4. (átvitt értelemben) Beszédnek, gondolatnak rendsz. az előzőhöz viszonyítva változott, új menete, tárgya. Gondolatai más irányba kanyarodtak. Új irányt adott a beszélgetésnek. Koczur ráért megfigyelni, hogy minő irányt vesz a társalgás. (Jókai Mór) A gondolatok más irányt vettek. (Tolnai Lajos)
5. (átvitt értelemben) Vmely jellegzetes közéleti v. művészi felfogás v. annak érvényesülése érdekében kifejtett (szervezett, csoportos) törekvés. ® Deákos irány; ® magyaros irány; irodalmi, művészeti irányok; reakciós, romantikus, szabadelvű irány.
6. (átvitt értelemben) Szempont, tekintet, vonatkozás. Ebben az irányban még nincsenek tapasztalataink. Minden irányban megőrzi a cselekvés szabadságát. Semmilyen irányban nem tett kötelező ígéretet. Wesselényivel gyalog utazta át Európát, hogy minden irányban megismerkedjenek a népek erkölcseivel. (Vas Gereben)
7. (személyragos alakban, -ban határozóraggal) (átvitt értelemben) Irányomban, irányodban, irányában, irányunkban, irányotokban, irányunkban: irántam stb. (2). Megértést tanúsít vkinek az irányában; megváltozik a hangja valakinek az irányában. Jól esik az engedelmesség egy hölgy irányában. (Vas Gereben)
Szóösszetétel(ek): 1. iránybér; irányfény; irányjelző; iránykereső; irányléc; iránymeghatározás; iránymérő; iránymutató; iránymű; iránypont; irányszabás; iránytárcsa; iránytévesztő; irányváltó; irányváltozás; irányváltoztatás; 2. ellenirány; hátirány; menetirány; szélirány; útirány; vízirány.
irányú.
