iránytű
iránytű főnév
1. Függőleges tengely körül szabadon lengő, mágnesezett acéltű v. acéllapocska, amely a földmágnesség hatására mindig észak–dél irányában helyezkedik el, s ezáltal a földrajzi tájékozódást lehetővé teszi. || a. (átvitt értelemben) Iránytű nélkül maradt … életének kormánytalan hajója céltévesztetten haladt előre. (Ambrus Zoltán)
2. (átvitt értelemben, választékos) Az, amihez vmely cselekvést, magatartást stb. biztonsággal lehet v. kell igazítani. A marxizmus–leninizmus a tudományos munka iránytűje.
Szóösszetétel(ek): iránytűhiba; iránytűindex; iránytűrózsa; iránytűtípus.
iránytűs.
