irányul
irányul tárgyatlan ige -t, -jon
1. <Készülék, eszköz, némely testrész, ill. magatartás, cselekvés> bizonyos irányt vesz, bizonyos irányba fordul. Vö.: odairányul. Rám, rád, ránk, rátok, rájuk irányul. Az ágyú csöve az erődre irányult. Minden látcső, tekintet feléje irányult. Az érdeklődés, a figyelem feléje irányul. Figyelme nem oda irányult, ahova kellett volna. A támadás ellenem irányult. Ott tartották a rendőrségen a sofőrt és a komornát. Nem irányult ellenük konkrét gyanú. (Hunyady Sándor) || a. Bizonyos irányban hat. A nyomás a két oldalfalra irányul.
2. (átvitt értelemben) <Tevékenység, magatartás, megnyilatkozás> bizonyos célt szolgál. Igyekezete arra v. oda irányul, hogy …; a rendelet arra v. oda irányul, hogy …; tevékenysége arra v. oda irányul, hogy … Ezek a pletykák arra irányultak, hogy megingassák az iránta való bizalmat. Politikája a béke megvédésére irányul.
Igekötős igék: átirányul; ideirányul; odairányul; ráirányul; visszairányul.
irányulás; irányuló; irányult.
