kedély
kedély [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Állandó jellegű érzelmi magatartásban, jellemző hangulatokban megnyilatkozó lelkialkat. Borús, derűs kedély; kedélye elborult, fel van dúlva. Vidám kedéllyel van megáldva. A levelek … három külön egyéniség kedélyét rajzolják. (Jókai Mór) Kemény [Zsigmond] kedélye … borongós vala, mint néha hazája bércei felett az ég. (Péterfy Jenő)
2. A lélek alkalmi érzelmi állapota; hangulat (1), kedélyállapot. Jó, nyomott a kedélye. Milyen a beteg kedélye? De ha nézte [a szivárványt] sírva fakadt S lőn kedélye szomorú. (Arany János) Kenyértelen bús lomha dél, Fáradt inak, ványadt kedély. (Juhász Gyula)
3. (rendsz. többes számban) Vmely közösségnek adott pillanatban való érzelmi hangulata, főleg izgatott tömeghangulat. A kedélyek izgatottak; a kedélyeket felkavarja, megnyugtatja, lecsillapítja; ne izgasd a kedélyeket!: a) (ritka) ne okozz izgalmat; b) (tréfás) ne csigázd tovább az érdeklődést, mondd meg végre, miről van szó! Szólott a nemzetiségi politikáról, és megnyugtatta a kedélyeket. (Mikszáth Kálmán)
4. (költői) Kedv, jókedv, kedélyesség. [A vén gulyás.] S elgondolják, hogy kedélyre Három, négy sem ér ez aggal, Ki nevet, iszik, danolgat Tréfaűző ifj’urakkal. (Arany János)
5. (régies, irodalmi nyelvben) Temperamentum (1), vérmérséklet. Egy jámbor férfiú volt az, … kedélyére nézve valami a phlegmaticus és melancholicus között. (Jókai Mór) A kedélyről beszélt, melyet humornak is neveztek a régi orvosok, s bizonnyal összefügg a test nedveivel. (Babits Mihály)
Szóösszetétel(ek): kedélyalkat; kedélybaj; kedélygazdag; kedélyizgalom; kedélylázító; kedélynyugalom; kedélyváltozás.
kedélyű.
