kegyel
kegyel [ë-e v. e-e] tárgyas ige -t, -jen [ë] (régies, választékos)
1. <Személyt> kegyben tart, kedvel; jóindulatban, pártfogásban részesít. Zengj! – Ha dús volnék, aranyat fizetnék Bőven én neked dalodért; de sorsom Nem kegyel. (Petőfi Sándor) || a. (ritka) <Dolgot> előnyben részesít, kedvel. A rendező … a népszínműveket kegyelte. (Jókai Mór)
2. Kegyel vkit: <nő> gyöngéd vonzalmat, szerelmet érez vki iránt. A lány nem kegyelte őt.
kegyelés; kegyelő.
