kémlel
kémlel [e] ige -t, -jen [ë] (kissé választékos)
1. tárgyas Figyelmesen, fürkészve néz vmit, hogy megfigyelje. A távoli partot kémleli. Megyen vala ingó | Partjain a Sárnak … | E helyeket Tihamér sokszor kémlelte vadászva. (Vörösmarty Mihály) Kis matrózfiú … Kémleli a láthatárt. (Tóth Árpád) Arca, melyet a gyermek olykor oldalvást, gyors pillantással kémlelt, zárt volt és merev. (Kosztolányi Dezső) || a. tárgyatlan Fürkészve néz, tekint vhova. A távolba kémlel. Az öreg felhajtotta poharát, s az üveg fenekén keresztül ravaszul kémlelt az ifjú arcába. (Jókai Mór)
2. tárgyas (ritka) Vmely eszközzel mérve, vizsgálva kutat vmit. A fenékmérő ónnal kémlelte a medret. (Jókai Mór)
Igekötős igék: bekémlel; belekémlel; előrekémlel; kikémlel; megkémlel.
kémlelés; kémlelő; kémlelt.
