kény
kény főnév -t, (-ek), -e [ë, e]
1. (rendsz. határozói és birtokos személyragos alakban) (régies) A maga akaratának minden írott és íratlan törvénytől független érvényesítése; kedv, tetszés. Tündér szerencsénk kénye hány, vet, Játszva emel s mosolyogva ver le. (Berzsenyi Dániel) Itt kéne állni minden ellenimnek, S kényemtől várni életet halált. (Vörösmarty Mihály) Erősek vagytok, tesztek kény szerint. (Madách Imre)
2. (régies) Kényuralom, erőszak. Vkit vkinek a kényére kiszolgáltat. Törvény, nem hatalom kénye uralkodik Rajtad, s régi dicső nemzeti díszes áll. (Berzsenyi Dániel) Vad kényt, zsarnok-parancsokat, Láncot nem tűrtenek. (Bajza József)
3. (elavult) Kéj, gyönyör, boldogság. Fényes birtokaid kénye le nem köti Munkás életedet. (Berzsenyi Dániel) Oly gyönyörű volt Csak kényről álmodni … (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): önkény.
