kétely
kétely [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Kétség (1, 1a). Aladár … meglátván a kisiető nőt, – kételye támadt, hogy ez nem véletlenség. (Vas Gereben)
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Habozás. Hosszú kétely után sem merte nevét odairni. (Arany János)
3. (irodalmi nyelvben) Kételkedés (1–2). Kételyeit az eddig hallottak után még mindig nem érzé felderítve. (Eötvös József) Tudom, boldognak is vélnek: … Bárha engem titkos métely Fölemészt: az örök kétely. (Arany János) Csodálkozik, hogy a harangok mégse mentek el Rómába. Ez löki szívébe az első kételyt. (Mikszáth Kálmán)
