kialszik
kialszik ige, (népies, kissé régies) kialuszik
I. tárgyatlan (csak 3. személyben)
1. <Tűz, láng, ill. égő, világító eszköz, dolog> rendsz. hirtelen megszűnik égni, világítani; elalszik (6). Kialszik a cigarettája; kialszik a ® fény a szemében; kialszik a parázs, a tűz. A gyertyák kialusznak. Az égő fáklyák kialusznak. (Arany János) Egész nap csak beszélt, s eközben a tűz kialudt. (Gelléri Andor Endre) || a. Kialszik vmi: a benne égő, világító anyag megszűnik égni, világítani. Kialszik a kályha, a kazán. A lámpák egyszerre kialudtak. Égő pipám kialudott, Alvó szívem meggyúladott. (Petőfi Sándor) A lámpa már rég kialudt az asztalon. (Kuncz Aladár) || b. Kialszik a vulkán, a tűzhányó: megszűnik működni a v., a t. || c. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Kialszik vminek tüze, lángja (lámpása, mécsese, fáklyája stb.): <érzelem, törekvés> megszűnik, elmúlik. Lelkében sohasem aludt ki a hazaszeretet lángja, a lelkesedés fáklyája. Hol az okosság mécse rögtön Kialszik, őt vezérli ösztön. (Arany János)
2. (átvitt értelemben, választékos) <Szenvedély, érzelem> végképpen megszűnik, elmúlik. A férj szerencséjével a nő szerelme is kialudt. (Jókai Mór)
II. tárgyas
1. Kialussza magát: egyfolytában annyit alszik, amennyi felfrissüléséhez elegendő, ill. amennyit csak akar, addig, amíg álmossága teljesen megszűnik. Nincs alkalma kialudni magát. Jól kialudta magát. Szeretné egyszer kialudni magát. Ember! … eredj haza, | aludd magad ki. (Katona József)
2. Kialszik vmit: fáradtságot, fájdalmat stb. az alvás alatti pihenéssel megszüntet. Kialussza fáradtságát, fejfájását, mámorát.
