kiáltás
kiáltás főnév -t, -ok, -a
1. A kiált (1–3) igével kifejezett cselekvés; az a cselekvés, hogy vmit kiáltanak. Jelszavak, szidalmak kiáltása. Kiáltásra sem maradt ereje. Kiáltással adott jelt.
2. Az így keletkező hang(jelenség); annak a hangja, aki, ami kiált. Bősz, eget verő, fájdalmas, hangos, harsány, panaszos, vidám kiáltás. Fölfigyelt a kiáltásra. Meghallotta a fuldokló kiáltását. Felkiáltok mindazonáltal, ha kiáltásommal elijeszthetném … a dühös sárkányt, kiáltván: Ne bántsd a magyart! (Zrínyi Miklós) Örökre zeng itt a kiáltás: | Halandók, merjetek. (Tompa Mihály) || a. (ritka) Kiáltozás, lárma. A pályaudvar megtelt kiáltással, zajjal, izgalommal. (Kuncz Aladár)
Szóösszetétel(ek): csatakiáltás; halálkiáltás; jajkiáltás; segélykiáltás; vészkiáltás.
