kibicsaklik
kibicsaklik tárgyatlan ige
1. <Testrész, végtag, kül. láb rossz mozdulat következtében> ízületben, kül. bokában oldalra rándul anélkül, hogy kificamodnék. Korcsolyázás közben kibicsaklott a lába. || a. (átvitt értelemben) Kibicsaklik a nyelve: <vminek kimondásakor a szokatlan hangképzés miatt> a nyelv felmondja a szolgálatot. Az embernek kibicsaklik a nyelve, míg kimondja.
2. <Eszköz, szerszám> forgójából hirtelen oldalra v. hátra fordul. Kibicsaklott az olló, a zsebkés.
kibicsaklás; kibicsakló; kibicsaklott.
