kitár
kitár tárgyas ige (választékos)
1. <Ajtót, kaput, ablakot> egészen kinyit. Ajtót, kaput ® sarkig kitár; kitárja vki előtt vminek a ® kapuját. Ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran | roppant Holló léptetett be. (Tóth Árpád–Poe-fordítás) Az ól ajtaja kitárva. | Lóg, nyikorog, szél babrálja. (József Attila) || a. (ritka) <Könyvet> teljesen kinyit. Íróasztalán kedvenc olvasmánya: a girondisták története van kitárva. (Jókai Mór) || b. Kitárja a karját: karját szétterjeszti. Ez ablakból kitárta vézna karját Felétek: élet, szabadság, halál. (Juhász Gyula) Batthyány … térdre ereszkedett, és karjait kitárva várta az osztrák zsandárok gyilkos golyóit. (Kosztolányi Dezső) || c. (ritka) Szárnyát kitárja: <madár> felszállni készülve szétterjeszti szárnyát.
2. (átvitt értelemben) <Mások előtt rejtett v. ismeretlen dolgot> felfed, kifejt, megmutat v. elmond. Kitárja a szívét vkinek v. vki előtt: bizalommal, őszintén elmond vkinek vmit. Én kitárom a csodák világát Ifju, hős, de még vad nemzetednek. (Vörösmarty Mihály) Alázatosan … kitártam a helyzetem. (Karinthy Frigyes) Bizalomra gerjedt e két öregember iránt, vágy fogta el, hogy kitárja nekik a szívét. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Felfed, kitakar. Kitárja keblét; kitárja magát. A tavasz rózsás kebelét kitárva, Száll alá langyos levegőn mezőnkre. (Berzsenyi Dániel) A napraforgó dús méhét kitárja. (Juhász Gyula)
kitárás; kitárható; kitáró.
