kitétel
kitétel [e] főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. (csak egyes számban) (ritka) A kitesz (I. 1, 1a, b, c, 3–4) igével kifejezett cselekvés; kitevés. A bútorok kitétele az udvarra; a hirdetmény, a határozat közszemlére való kitétele; az oltári szentség kitétele; a név kitétele az újságba(n); hivatalból való kitétele óta; az írásjelek, a kérdőjel, a pont, a vessző kitétele. Rendeljétek el … e holt tetemek Kitételét magas ravatalon. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
2. (régies) Csecsemőnek más kapujába, küszöbére v. vmely forgalmas helyre tevése.
3. (rendsz. minősítő jelzővel, gyak. többes számban) (átvitt értelemben) Kifejezés (4), állandósult v. alkalmi szókapcsolat, fordulat (4). Erős, kemény, nyers kitétel(ek); németes kitétel; sértő kitételeket használ. Ilyen kitételeket velem szemben ne használj! A színház … meglett emberekért áll, s ezeket – ha szabad íly közéletbeli kitétellel élnem – már nem lehet csupa gyermeki péppel tartani. (Vörösmarty Mihály) A legdurvább kitételek hömpölyögtek a sáros cikkecskében. (Tolnai Lajos)
Szóösszetétel(ek): gyermekkitétel.
kitételű.
