kondul
kondul tárgyatlan ige -t, -jon (csak 3. személyben) (hangutánzó)
1. <Harang v. más hasonló eszköz> vmely ütéstől mély zengő hangot ad, ilyen hangon megszólal. Kondul a harang, ha kötelét meghúzzák, vagy ütőjét pereméhez ütik. Kondul a kolomp, ha megrázzák. Kondult egyet a városháza öreg harangja. (Tömörkény István) || a. <Harang> ilyen módon jelt ad vmire. Oly csöndes volt még, lehetett hallani a szomszéd apácák | klastromából hogy kondul imára a kis harang. (Babits Mihály) || b. <Harangszó v. hozzá hasonló hang> hallhatóvá válik. Zendűl, kondul szent harangszó. (Arany János) Csillog a hősi szó, De tompán is kondul s ijesztőn, Mint megütött vas a múzeumban. (Tóth Árpád)
2. (tájszó) <Dinnye> megkopogtatva az érettség foka szerint többé-kevésbé mély, tompa hangot ad. A dinnye az csak, mely úgy jó, ha kondul. (Arany János)
Igekötős igék: megkondul.
kondulás; konduló.
