kegyenc
kegyenc [ë-e v. e-e] főnév és melléknév
I. főnév -et, -e [ë, e]
1. (régies, rosszalló) Olyan személy, aki vmely hatalom birtokosának – rendsz. érdemtelenül – kegyében áll, s ennek folytán kivételes kedvezményeket élvez. A fejedelem, az uralkodó kegyencei. Palladius kéri atyját, hogy befolyásával segítsen a szenvedő haza állapotján; de a kegyenc kineveti. (Vörösmarty Mihály) A nép végfillérei [= utolsó fillérei] azért szedettek el, hogy ami a hon védelmére … begyűlt, kegyencek s büszke urak zsebébe folyjon. (Eötvös József)
2. (elavult) Kegyelt személy v. ritk. dolog, vkinek a kedvence. Mindkettejök oly deli, s fürge fiú, | Jó Szondi kegyencei. (Czuczor Gergely) A gőgös Velence, | Az Ádria-tenger mátkája, kegyence … (Arany János)
II. melléknév (elavult)
1. (rosszalló) Kegyencként (I. 1) élő, szereplő. A kegyenc Villena meg a sevillai érsek … a király jelenlétében összeszólalkoztak. (Jókai Mór)
2. Kedvenc (I. 1). A szultán … e hatalmas férfi kegyenc nejét lova lábai előtt a porban látja heverni. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): kegyencnő; kegyencuralom.
