kegyetlen
kegyetlen [ë-e-e v. e-e-e] melléknév és határozószó
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. Olyan <személy, csoport>, aki, amely könyörület, irgalom nélkül, kínt, szenvedést, gyötrelmet okozva viselkedik vkivel, vmivel szemben. Kegyetlen fejedelem, hadsereg, hódító, zsarnok. A nagy kegyetlen pogány török megalázva esedezett békességért. (Jókai Mór) Budapest nem kegyetlen város. Aki tud dolgozni, az szépen élhet itt. (Ady Endre) A kegyelmes urak is lehetnek kegyetlenek. (Juhász Gyula) || a. (átvitt értelemben) Ilyen személyre emlékeztető, hozzá hasonló <állat>. Kegyetlen farkasok támadtak rá.
2. Ilyen személyre valló, tőle származó, vele kapcs. <megnyilatkozás, tett v. külső>. Kegyetlen bánásmód, eljárás, üldözés. Kegyetlenül elnyomta a népet. Kegyetlen vigyorgásra fintorodott el az arca. (Mikszáth Kálmán) Szinte hallottam a gonosz, kegyetlen megjegyzéseiket. (Kaffka Margit)
3. Gyöngédséget, megértést mutatni nem akaró v. nem tudó és túlzottan szigorú <személy, ill. magatartás>. Kegyetlen apa, tanár; kegyetlenül bánt a fiával. || a. (túlzó) Jóindulatú érzések viszonzására, méltányosságra képtelen, érzéketlen <személy>. Ne légy olyan kegyetlen, szólj hozzá!
4. Fájdalmat, szenvedést okozó <dolog>. Kegyetlen sors, zord idő. Itt kívül a hideg, Az éhség ott belül, E kettős üldözőnk Kinoz kegyetlenül. (Petőfi Sándor) Kegyetlen csikorgó hideggel köszöntött be a karácsonyszombat reggele. (Jókai Mór) Egy júniusi délután kegyetlen szél süvöltött át a pusztán. (Kaffka Margit) || a. Kínzón, kellemetlenül nagy fokú. Kegyetlen fejfájás, kínok. || b. (fokozó szóként) (bizalmas) Kegyetlenül: szörnyű módon, szörnyen. Kegyetlenül fél; kegyetlenül káromkodik.
II. határozószó (irodalmi nyelvben) Kegyetlenül (4b). Sarkát az urának nyomkodja szünetlen, Serkedez a vér is belőle kegyetlen. (Arany János) A fal kegyetlen meredek volt. (Móricz Zsigmond)
