kelepel
kelepel [e-e-ë v. e-e-e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (hangutánzó)
1. <Gólya> csőrét gyorsan csattogtatva, sajátos, tompán pattogó hangot hallat. A háztetőn kelepel a gólya. Ki van itthon, ha beteg is? … Hej, de itt senki nem felel, Csak az egy gólya kelepel. (Vörösmarty Mihály)
2. <Fából készült szerkezet, kül. malom> a forgó keréknek vmihez való ütődése által folyamatosan csattogó, zakatoló hangot ad. Csak a rékási erdő zúgott balról, és jobbról a kálnai malom kelepelt. (Mikszáth Kálmán) Valahol nagyon messzire kelepelt a folyón egy malom. (Krúdy Gyula)
3. <Sorozatok leadására alkalmas lőfegyver> folyamatosan tüzelve ismételten tompán csattogó, erős hangot ad. Kelepel a géppisztoly, a géppuska, a golyószóró.
4. (átvitt értelemben, tréfás) <Ember> egyhangú folytonossággal gyorsan beszél; fecseg, locsog. Egész nap kelepel, egy percig be nem áll a szája. Ne kelepeljetek annyit! (Jókai Mór)
5. (tájszó) Kerepel (1). Nagypénteken nem harangoznak, hanem kelepelnek.
kelepelés; kelepelő.
