kellemetlen
kellemetlen [e-e-e-e v. ë-e-e-e] melléknév -ül, -ebb [e]
1. Olyan <alkalom, dolog, jelenség>, amely bántó, nyugtalanító, kínos érzést kelt vkiben; nem kellemes. Kellemetlen bűz; kellemetlen ébredés ¬; kellemetlen hang, látvány, színek; kellemetlen idő; kellemetlen mellékíze van. Zavaros, felemás kis emlék tolakodik most elém … Úgy tűnik szinte, mint egy kellemetlen és bosszantó álom. (Kaffka Margit) || a. Formájával, kifejezésével, mértékével bántóan ellenszenves hatást keltő. Kellemetlen arc, mozdulat.
2. Nehezen elviselhető modorú, viselkedésű <személy, csoport>; visszataszító, ellenszenves. Kellemetlen alak, ember, ifjú, fráter, társaság. Finom parfüm illata érzett rajta. Mégsem tűnt fel azért piperkőcnek vagy afféle kellemetlenül „szép embernek”. (Kaffka Margit)
3. Olyan <személy, csoport>, akinek, amelynek a jelenléte v. a vele való érintkezés többé-kevésbé zavaró, alkalmatlan, terhes. Kellemetlen szobatárs, szomszéd, útitárs, vendégek. A szegények egymásnak végtelenül kellemetlenek. (Móricz Zsigmond)
4. Vkinek számára bántóan, nyugtalanítóan, kínosan előnytelen <állapot, dolog>. Kellemetlen dolgokat mond; kellemetlen helyzet, hír, meglepetés. Ejnye, de kellemetlen! Számomra nagyon kellemetlen volt a beszélgetés. Kellemetlenül érintette a megjegyzés. Ez a tudósítás igen kellemetlen hatást látszott a kérdezgetőre tenni. (Jókai Mór) A kellemetlen helyzetben vezető szerephez jutott. (Mikszáth Kálmán) Novák kellemetlen érzéssel állt a szobában. (Kosztolányi Dezső)
