kenőcs
kenőcs [e] főnév -öt, -e [e]
1. Pépszerű, rendsz. zsírt (1–2) v. olajat tartalmazó anyag, amellyel vmit bekennek. Olajos kenőcs. Megszáradt a kenőcs. Hígítja a kenőcsöt. || a. Testápolásra haszn., rendsz. illatosított ilyen anyag. Jertek velem, ott lenn áll nagy vigalom, Odalenn vár mézizü sörbet … Jó illatu fűszer és drága kenőcs. (Arany János) Hajáról, bajuszáról kenőcs illata szállt fel. (Kuncz Aladár)
2. (gyógyszerészet) Vmely zsírral v. olajjal készült, bőrbajok, sebek kezelésére haszn. lágy, kenhető gyógyszer. Kenőcsöt rendeltek a sebre. A feje és az álla be volt kenve sárga kenőccsel. (Hunyady Sándor) Kenőccsel kenték, ecettel dörzsölték, sósborszesszel is borogatták. (Nagy Lajos)
Szóösszetétel(ek): 1. kenőcsalapanyag; kenőcstartó; kenőcstégely; 2. cinkkenőcs; cipőkenőcs; fagykenőcs; gyógykenőcs; higanykenőcs; kocsikenőcs; padlókenőcs; sebkenőcs; szekérkenőcs.
kenőcsöl.
