képes [2]
képes [2] [e] melléknév -ebb [e] (gyak. állítmányként v. eredményhatározói használatban)
1. Olyan, akinek, aminek alkalmassága, tehetsége, képessége van vmire. Nagy feladatokra képes tehetség; képesnek tartom rá, hogy …; képessé teszi arra, hogy … Már nem képes járni. Légy tölgyfa, mit a fergeteg Ki képes dönteni, De méltóságos derekát Meg nem görbítheti. (Petőfi Sándor) Ím az ész nem rég is egyszerü port talált, Mely egész hadakra képes szórni halált. (Arany János) Érzelgős ember, … aki, érzésből, még áldozatokra is képes. (Ambrus Zoltán) || a. (főleg tagadó használatban) Tud, bír. Nem vagyok képes megérteni. Nem képes megbirkózni vele. Lebukott térdére, felállni Nem képes, bár mint ügyekeznék. (Vörösmarty Mihály)
2. (bizalmas, rosszalló) <Erős érzelmi hangsúllyal.> Olyan <személy>, akitől kitelik (4b) vmi; vmilyen érdek, ésszerűség, illem ellenére hajlandó, vállalkozik vmire. Mindenre képes csirkefogó. Még képes lesz elmenni! Képes lesz megpofozni. Vigyázz, ez az ember mindenre képes! Az asszonyok képesek a legszomorúbb … lelki hajótöréshez is … csúfoló síp-hangot adni. (Ady Endre)
3. (ritka, jogtudomány, közigazgatás) Vki, vmi a törvényes kellékeknek, szabályoknak megfelel; jogosult.
Szóösszetétel(ek): akcióképes; állóképes; cselekvőképes; csíraképes; életképes; ellenállóképes; exportképes; fegyverképes; fejlődésképes; felvevőképes; gólképes; harcképes; határozatképes; hitelképes; információképes; ivarképes; jogképes; keresetképes; menetképes; mérlegképes; munkaképes; párbajképes; szalonképes; tárgyalóképes; termelőképes; udvarképes; ütőképes; üzemképes; választóképes; versenyképes; vezetőképes.
