kilát
kilát ige
1. tárgyatlan Vmely kívül levő helyre lát v. tud látni, kül. vmely nyíláson, résen, közegen át. Kilát vhonnan, vmi alól, vmi közül; kilát vhol, vmin (keresztül); kilát az álarc alól; jól kilát a bokrok közül. Olyan magasan van az ablak, hogy ki sem lát rajta a gyerek. A szűk résen nem lehetett jól kilátni. Az ablakot befogta a pára, nem lehet rajta kilátni. (Móra Ferenc) || a. tárgyatlan Kilát vhova, vmire: <nyíláson keresztül v. magas helyről> vmely kint levő helyre v. helyig messze ellát. Innen kilátni a tengerre is. A lombok közt kiláttunk a hegyoldalra. Jőjetek a tölgy alá; … Onnan kilátni messze. (Vörösmarty Mihály) Gondolj a madarakra, | kik hívek a fához, mely fészüket adja, | s mégis kilátnak, kiszállnak a légi magasba. (Babits Mihály)
2. tárgyas (tájszó) Kilátni vmit: lehet látni, hogy vmi kint van, kinyúlik, kiér vmi alól v. közül; kilátszik vmi. Kilátni az alsószoknyáját. Még a fejét se látni ki a szalmából.
3. (tájszó, irodalmi nyelvben) Vkiből, vmiből kilát vmit: vkire, vmire ránézve észrevesz, azonnal kikövetkeztet, meglát vmit, ami közvetlenül nem látható. Arany János [tekintetéből] … az öntudatos művész szellemét csak az látja ki, akinek magának is érzelme, szíve ébren van. (Jókai Mór)
