kimúlik
kimúlik tárgyatlan ige, (régies) kimúl
1. (választékos) Nem él tovább; <állat> megdöglik, elpusztul; (régies) <ember> meghal. Kimúlt szegény pára. Dicstelenül múlt ki. Még sincs, ki lantján a Dunához | Igy keseregne: kimúla Földi! (Csokonai Vitéz Mihály) Miklós a tizedik esztendőben járván, Kimúlt szegény apánk s ő elmaradt árván. (Arany János) || a. (kissé választékos, szépítő, eufemisztikus kifejezésként) Kimúlik a(z árnyék)világból: a) <ember> jobblétre szenderül, meghal. [Bercsényiné] csendesen kimúlék e világból – alig vettük észre halálát. (Mikes Kelemen); b) (kissé tréfás) <állat> kiadja páráját, megdöglik. Bizony, öcsém, nem sok tyúk múlt ki miattam a világból. (Gárdonyi Géza)
2. (népies, régies) <Vmilyen állapotból, helyzetből> kimarad (3, a). Kimúlik az időből: kifogy az időből. Az apai vagyonból éppen most múlt ki. (Vas Gereben)
3. (átvitt értelemben, bizalmas, gúnyos) <Mozgalom, társadalmi folyamat, jelenség> megszűnik. Ez az újság is kimúlt. Kimúltak a régi kortesfogások.
kimúlás; kimúló; kimúlt.
