kísérlet
kísérlet [í-e v. i-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (tudományos) A tudományos megismerés egyik módszere v. eszköze, amellyel vmely jelenséget, feltételt, okot tervszerűen és módszeresen előidézünk, létrehozunk tudományos megfigyelés végett. Élettani, fizikai, vegytani kísérlet; a kísérlet eredménye, fontossága, sikere; előkészíti a kísérletet; kísérleteket hajt végre, mutat be. A kísérlet kérdés, amelyet a természethez intézünk. A kísérletben vmilyen feltételből indulunk ki. Ha a kémikus megtette intézkedéseit egy kísérlethez, melynek egy évig kell tartania, nem nyúl többé az apparátusához, míg a kitűzött idő el nem múlik. (Ambrus Zoltán)
2. Vmely cél elérésére, szándék megvalósítására irányuló, rendsz. sikertelen törekvés, próbálkozás, puhatolódzás. Békebontó, provokációs kísérlet; öngyilkossági kísérlet. Mindez csak kísérlet volt. Kísérleteket tett a hatalom megszerzésére. Ma tehát Solymosit küldtem, mint követet, | Fenyegető szókkal kísérletet tenni. (Arany János) Mikor [az asszony] már feltűnő sokáig feküdt félig dermedten, hozzá fogott az élesztési kísérletekhez. (Móricz Zsigmond) || a. (irodalomtudomány) Vmely író, költő, művész bizonyos irányú törekvése, vmely műfajban, műben, tárgyban tett próbálkozása, első alkotása. Irodalmi kísérletek. A festő első művei kísérletek voltak egy reálistább irány felé. Első drámai kísérleteiben … erő és tehetség nyilatkozott. (Jókai Mór) Eldobtam a verseket, | felejtettem a kísérletemet. (Szabó Lőrinc)
3. (jogtudomány) Olyan cselekmény, amellyel a tettes a kérdéses bűntett végrehajtását megkezdte, de be nem fejezte. Gyilkossági kísérlet; bűntett, kihágás, vétség kísérlete. A bűntett kísérlete mindig büntetendő. A rabok szökési kísérlete meghiúsult.
Szóösszetétel(ek): 1. kísérlettevő; kísérletügy; 2. csúcskísérlet; puccskísérlet.
kísérletes.
