kitűnő
kitűnő melléknév és főnév
I. melléknév -en [e], -bb
1. (ritka, régies) Olyan, aki, ami kitűnik (1), kimagaslik. Leoldja falábait, azokat egy sásbokorba elrejti, melléjök egy kitűnő nádszálat szúr. (Jókai Mór) || a. (régies) Feltűnő, rendkívüli. Két kitűnő szép hölgy egymásnak közelében igéző látvány volt. (Vas Gereben) A rézpataki hölgyek mind híresek voltak kitűnő szépségükről. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben) Olyan, ami megmutatkozik, nyilvánvalóvá válik, kitűnik (3). A jelentésből kitűnő számadatok.
3. (átvitt értelemben) Nagyon jó, kiváló. Kitűnő előadás, megoldás, minőség. Az a bor kitűnő. Kitűnően érzem magam. Dr. Szpovákot … fölkapta a hír mint a birodalom legkitűnőbb vizsgálóbíráját. (Mikszáth Kálmán) Mariska, magának … kitűnő értesülései vannak! (Ambrus Zoltán) Ünnepelték az előadáson megjelent Ábrányi Emilt is, a darab kitűnő fordítóját. (Ady Endre) || a. (átvitt értelemben, iskolai) <Ma csak egyetemi és főiskolai tanulmányi minősítésként:> a jelesnél jobb. Kitűnő eredmény, osztályzat. || b. (átvitt értelemben, iskolai) Csupa jeles érdemjegyből álló. Kitűnő általános tanulmányi eredmény; kitűnő bizonyítvány. Év végén … dobogó szívvel vittem a kastélyba a csupa kitűnő bizonyítványomat. (Gárdonyi Géza) || c. (átvitt értelemben, iskolai) Ilyen általános osztályzatú <tanuló>. Kitűnő diák.
II. főnév -t, -k v. (csak az 1. jelentésben) -ek [e], -je [e]
1. (ritka, iskolai) Kitűnő tanuló. A jelesek és a kitűnők az első padban ültek.
2. (iskolai) Kitűnő osztályzat. Kitűnőre felelt. Dolgozatára kitűnőt kapott.
