kivált [1]
kivált [1] tárgyas ige
1. <Letétbe helyezett v. visszatartott tárgyat> pénz lefizetése v. vevény ellenében magához vesz; visszavált. Kiváltja óráját a zálogházból. Kiváltja a feladott poggyászt. Vám lefizetésével váltja ki a küldeményt. Táncsics Mihály sohase bírta kiváltani a mellényt … (Móra Ferenc) Van rendesebb ruhám is, … de az is a zálogban van, és nem lehet kiváltani. (Nagy Lajos) || a. (játék) <Társasjátékban zálogba tett tárgyat> a játékban megszabott ellenszolgáltatás fejében visszaszerez. El nem bocsátotta addig, míg egy parázs csókkal ki nem váltotta a kendőjét. (Mikszáth Kálmán)
2. <Rabságban levő embert> váltságdíj lefizetése ellenében kiszabadít. Kiváltja a hadifoglyot. Az olosz [= olasz] úr jó summa pénzt ígér a papoknak, kik oda járnak rabok váltására, csak váltsák ki a szolgáját. (Mikes Kelemen) Kiveszlek, Kiváltlak A nehéz rabságból. (Arany János)
3. <Vki részére kiállított hivatalos okmányt> az érte járó díj lefizetése ellenében beszerez. Arcképes igazolványt vált ki. Az elöljáróságon … kiváltotta a munkakönyvét. (Gelléri Andor Endre) || a. <Jegyrendszer idején jegyre járó élelmiszert> megvásárol. Kiváltja a kenyeret.
4.* <Állapotot, mozgást vmely élő szervezetben> élettani hatás révén előidéz, kelt, okoz. Az érintés erős reflexeket váltott ki. A fertőzés magas lázat váltott ki. Az erős szag undort váltott ki belőle. || a.* (átvitt értelemben) Előidéz, kelt, okoz. Lelkesedést vált ki; kormányválságot vált ki.
Kerülendő szó vagy kifejezés.
Kerülendő szó vagy kifejezés.
5. (építészet) Épületrésznek, teherhordó tartószerkezetnek terhét más tartószerkezet közvetítésével további tartószerkezeteknek adja át.
kiváltat; kiváltható; kiváltó; kiváltott.
