kocsis
kocsis főnév és melléknév
I. főnév -t, -ok, -a
1. (elavulóban) Az az alkalmazott, akinek feladata ló v. más igásállat hajtása és ápolása, s aki rendsz. a rakomány fel- és lerakását is végzi, v. abban segédkezik; hajtó (II. 1b). Józan, ügyes kocsis; ® parádés kocsis; a kocsis megeteti, megcsutakolja a lovakat. A kocsis felrakta a zsákokat a szekérre. Szóláshasonlat(ok): káromkodik, mint egy kocsis: durván k. Kocsis helye kocsin a bak. (Arany János) Nagy bajszú ember a kocsis, … még libériája is van, bár kopott és foltos. (Nagy Lajos) || a. Az, aki rendsz. a kocsin, szekéren ülve, a befogott lovat v. igavonó állatot hajtja. Most én hajtok, én leszek a kocsis.
2. (átvitt értelemben, gúnyos, rosszalló) Goromba, durva modorú férfi. Nagy kocsis őkelme.
3. jelzői használat(ban) Ilyen foglalkozású <személy>. Van neki egy kocsis ismerőse. || a. jelzői használat(ban) (rosszalló) Ilyen személyre jellemző. Kocsis káromkodás; kocsis modor, tempó; kocsis módon v. módra viselkedik.
II. melléknév (csak jelzővel)
1. Vmilyen kocsival ellátott, felszerelt <gép, jármű>. Nehéz kocsis írógép.
2. Bizonyos számú kocsiból álló <vonat>. Ötvenöt kocsis szerelvény.
Szólás(ok): én is voltam valaha szép asszonynak kocsisa: én is éltem valamikor vidám, szép időket; nekem is voltak valaha sikereim a nőknél; (tréfás) megitta a kocsis a háj árát: kenetlen a kocsi, csikorog a kereke.
Szóösszetétel(ek): kocsisbeszéd; kocsisfogadás; kocsisjelmez; kocsiskalap; kocsisköpönyeg; kocsislegény; kocsisruha.
kocsiskodik; kocsisos; kocsisság.
