költői
költői melléknév -en [e] v. -leg [e], -bb
1. Költőre jellemző, hozzá tartozó, vele kapcsolatos, a költő jelleméből, természetéből következő. Költői ér ¬; költői nagyság; költői szikra ¬; költői tehetség; költői túlzás: a) (irodalomtudomány) a szemléletesség fokozására haszn. alakzat, amely abban áll, hogy a költő vmit a valóságnál szembetűnően nagyobbnak, ill. kisebbnek ábrázol; hiperbola, nagyítás [pl. Holmi kis vásárnál népesebb a konyha. (Arany János)]; b) (átvitt értelemben, tréfás) füllentés, lódítás. Elméletét csak egy nagy költői zseni szép álmának tekinthetjük. (Ambrus Zoltán) Igazán nem költői túlzás, hogy körös-körül némán állottak a fák, a házak, a templom, tornyostul s a fellegek az égen. (Móricz Zsigmond)
2. Költőt megillető. Költői dicsőség; költői szabadság ¬. Ő az, kitől (bizony már jó minap) Egy hirdetést hoz valamennyi lap: Hogy ő az apja lelkinek se vár … Elismerésre, költői babérra. (Arany János)
3. A költészethez tartozó, rá jellemző. Költői elbeszélés; költői formák, fordulatok; költői kérdés ¬; költői hatás, nyelv, szépség; költői technika ¬. A dal törvényeihez simult költői beszédnek bizonyos mértéket kelle fölvennie. (Vörösmarty Mihály) [Euripidész] némely darabjában tisztán költői célt követ. (Péterfy Jenő)
4. (átvitt értelemben) Érzelemben, képzeletben gazdag, az érzelmekre, képzeletre erősen ható; lírai. Költői gondolatok, leírás; költői sorok. || a. (átvitt értelemben) Érzelmes, ábrándos. Költői lélek.
