könnyelmű
könnyelmű [e] melléknév -en [e] v. -n, -bb
1. Olyan <személy>, aki meggondolatlanul, a következményekkel nem törődve, felelőtlenül cselekszik. A könnyelmű fiatalok megfürödtek a jéghideg patakban. Noszty Ferenc huszárhadnagy; vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas. (Mikszáth Kálmán) Az öreg úr ereiben volt még egy csepp a régi könnyelmű bohém véréből. (Herczeg Ferenc) || a. Olyan <személy>, aki pénzét meggondolás nélkül fölösleges v. értéktelen dolgokra pazarolja, v. a tulajdonában levő értéket eltékozolja. Könnyelmű alak. Könnyelmű volt világéletében. A szegény asszony … azt képzelte, hogy … könnyelmű fráter vagyok, aki szórja a pénzt. (Kosztolányi Dezső)
2. Az ilyen személyre jellemző, rá valló <magatartás, megnyilatkozás>. Könnyelmű beszéd, cselekedet, ígéret; könnyelműen tesz, vállal vmit. Ha férfi lelkedet Egy hölgyre föltevéd, S az üdvösségedet Könnyelműn tépi szét … Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll. (Vörösmarty Mihály) Könnyelműn játszik, a bohó, Céltalanul szökelve mint gyerek. (Komjáthy Jenő) || a. (átvitt értelemben) Hejh, mostan puszta ám igazán a puszta! | Mert az ősz olyan gondatlan rosz gazda, Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelműen mind elfecséreli. (Petőfi Sándor) || b. (ritka) Könnyelműséget kifejező. Könnyelmű arc, szem, tekintet. Könnyelmű fekete szemei ragyogva tétováznak erre-arra. (Jókai Mór)
3. (átvitt értelemben) Olyan <idő(pont)>, amelyben vmely meggondolatlan, könnyelmű cselekedetet követ(ett) el vki. Könnyelmű óra. Egyetlen könnyelmű perc súlyos következményekkel járt. Önkezével vetett véget életének, egy könnyelmű pillanatban. (Kosztolányi Dezső)
