köréje
köréje [e] határozószó (személyragos) körém, köréd, körénk, körétek [ë], köréjük v. (régies) köréjök; a 3. személyben személyrag nélkül is: köré. Nyomósítva: őköréje, őköréjük.
1. Minden oldalról v. több oldalról a személyraggal megjelölt v. az előzményekből ismert személy, tárgy köré (1, 1b). Körém gyűlt az osztály. Csináljunk két virágágyat, s vessünk füvet köréjük! Amikor a nemzetes asszony kifelé megy, … künn csipogva gyűl köréje … a sok … baromfi. (Mikszáth Kálmán) Mikor a koporsót levisszük a szekérről a Tisza fenekére, az én kürtöm szavára valamennyien köréje borultok. (Gárdonyi Géza) Szivem … | kis teste hangtalan vacog, | köréje gyűlnek szelíden | s nézik, nézik a csillagok. (József Attila) || a. (átvitt értelemben) <Lelki behálózást jelentő kifejezésben.> Kaméleon vagy, nem is kaméleon, hanem vipera! – Én? Vipera? … Körém csavarodtál, megmartál! (Gárdonyi Géza)
2. (átvitt értelemben) A szóban forgó <vezető v. irányító> személy mint középpont környezetébe, vele szoros kapcsolatba. Ady hamar vezető szerephez jutott, köréje tömörültek a nyugatosok.
