körülmény

Teljes szövegű keresés

körülmény főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. Az a jelenség, tény, amely vmely állapottal, eseménnyel együttjár, amely vmit kísér v. nyomon követ; bonyolultabb összefüggésben levő dolgoknak egyik v. másik mozzanata. Előre nem látott, kísérő, rejtélyes, zavaró körülmények; számol vmely nem várt körülménnyel. A tűz eloltását megnehezítette az a körülmény, hogy kevés víz volt a kutakban.  Némely körülmény gyermekkorunktól követ az életen át. (Vas Gereben) Harminchat éves korában halt meg, csodálatos …, de életére jellemző körülmények között. (Karinthy Frigyes) || a. (jogtudomány) <Állandósult szókapcsolatokban:> vmely szabálysértéssel, vétséggel v. bűntettel kapcs. tény, esemény, mozzanat, amely kihat a tett bírói minősítésére. ® Enyhítő körülmény; mentő körülmény; súlyosbító körülmény.  Az ítélet valóban kötél általi halálra szólt, az enyhítő körülményeket alaposan ellensúlyozván a súlyosbító körülmények. (Babits Mihály) Nem észleltetett enyhítő körülmény | s két versem nyolc napot nyomott. (Radnóti Miklós)
2. (rendsz. többes számban) A körülmények: a mindenfajta (gazdasági, politikai, társadalmi stb.) viszonyoknak, feltételeknek, összefüggéseknek az az összessége, amely vmely állapot, folyamat, helyzet v. történés kialakulását meghatározza. Biztató, fenyegető, kedvező, lehangoló körülmények; jó, megváltozott, mostoha, nehéz, rossz körülmények; családi, házi, hivatalbeli körülmények; ® rendezett anyagi körülmények; a körülmények kényszerítő ereje; a körülmények logikája; a körülmények nyomása alatt; a körülmények világánál; minden körülmények közt*: bármi áron, feltétlenül; semmi körülmények közt*: semmiképpen, semmi áron; rendes körülmények között: a) a megszokott helyzetben; a szokásostól el nem térő feltételekkel; b) (átvitt értelemben) rendszerint, általában; a körülményekhez képest; a körülményekhez alkalmazkodik v. igazodik; megalkuszik a körülményekkel. A körülmények így követelik. Ha a körülmények megengedik. Különböző körülmények működtek közre. Ilyen körülmények közt nem vállalhatom a dolgot. Minden a körülményektől függ.  Legnagyobb cél pedig itt e földi létben Ember lenni mindég, minden körülményben. (Arany János) Az ilyen heves lélek [mint a Kemény Zsigmondé], kit az élet, a körülmények, egyéni tulajdonságok magába visszaűznek … a fájdalmas, a boncolgató önismeretre mintegy teremtve van. (Péterfy Jenő) A feloszlatott országgyűlést a Népköztársaság Elnöki Tanácsa háború vagy egyéb rendkívüli körülmények esetén ismét összehívhatja. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || a. Vmely dolog létrejöttéhez szükséges feltételek összessége.  A körülmények, melyek a céheket életbe hozták [= életre hívták], immár nincsenek. (Kossuth Lajos)
Kerülendő szó vagy kifejezés.
Kerülendő szó vagy kifejezés.
Szóösszetétel(ek): életkörülmény; mellékkörülmény; ténykörülmény.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem