köteles [1]
köteles [1] [e-e] melléknév -en [e]
1. Olyan <magatartás, teljesítmény>, amellyel vki tartozik, amely vkire nézve kötelező. Köteles gondoskodás, tisztelet. A köteles gondosságot elmulasztotta. Az urak elfelejtették …, hogy amit adtak, az úgyis köteles áldozat a humanizmus oltárán. (Ady Endre) || a. (jogtudomány) Köteles rész: <a hagyatékból> az a rész, amely az örökhagyó vér szerinti leszármazóit v. szüleit akkor is megilleti, ha a végrendelet másképpen rendelkezik. A köteles részt megítélte a törvény. || b. (hivatalos) Köteles példány: <sajtótermékekből> az a példány, amelyet törvényes rendelkezés értelmében kijelölt hatósági szervek és meghatározott könyvtárak részére ingyen be kell szolgáltatni.
2. Vki köteles vmit tenni: vkinek vmely jogi függés értelmében, annak kényszerítő ereje következtében, feltétlenül meg kell tennie vmit. Köteles bevonulni; határidőre köteles fizetni; köteles tanúként a tárgyaláson megjelenni; köteles katonai szolgálatot teljesíteni; köteles a parancsot teljesíteni; köteles a szerződés, határozat, törvény pontjait megtartani. Van ezer város, ki nekünk az adót köteles évente behozni. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) A telep lakói kötelesek két hét leforgása alatt kiköltözni az építményekből. (Gelléri Andor Endre) A megválasztott képviselők kötelesek választóiknak működésükről beszámolni. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || a. (rendsz. állítmányi haszn.) Olyan <személy>, akinek vmely erkölcsi függés kényszerítő ereje következtében vmit meg kell tennie. Köteles beteg szüleit ápolni. Nem vagyok köteles mindenkin segíteni.
3. (ritka) Olyan <személy>, aki tartozik vmivel, vkinek; lekötelezett, vmivel adós. [Buda halála.] Ki rám szorul egyszer, az köteles szolgám, Kényemre azontul fordítok a dolgán. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): adóköteles; állításköteles; bélyegköteles; díjköteles; hadköteles; illetékköteles; iskolaköteles; katonaköteles; munkaköteles; sorköteles; tanköteles; vámköteles; védköteles.
