közé [1]

Teljes szövegű keresés

közé [1] névutó, (tájszó) közzé (ragtalan v. birtokos személyragos szóval, azzal együtt értve)
1. A megnevezett két személyt, tárgyat elválasztó helyre, területre, térbe. A legkisebb testvért a két nagyobb közé ülteti. A két könyv közé teszi a füzetet. A két telek közé árkot húztak. || a. A megnevezett páros testrésszel közrefogott helyzetbe. Térde közé szorít vmit.  Most a kisfiú fogta tenyerei közé a saját fejét, és kétségbeesetten bámult bele a levegőbe. (Gelléri Andor Endre) || b. A lovak közé csap, cserdít, vág: <a bakról> úgy suhint az ostorral a két lóra, hogy mind a kettőt érje.  Erősen vág megint a lovak közé. (Tömörkény István) || c. Vkinek a szeme közé: szemébe. Szeme közé néz vkinek.  A … szél süvöltve csapkodta a port a kocsiban ülők szeme közé. (Tolnai Lajos) A nap éppen a szeme közé sütött. (Móricz Zsigmond) || d. (átvitt értelemben) Úgy, hogy a szóban forgó két személyt, csoportot elválassza, elkülönítse, eltávolítsa egymástól. Éket ver, válaszfalat emel két személy, csoport közé.
2. A szóban forgó több tárgy, személy által határolt helyre, területre, térbe. Négy fal közé: a szobába. A háztömbök közé parkot létesítenek. A fa ágai közé fészket rakott egy madár. || a. A szóban forgó személyek, tárgyak által közrefogott, tőlük korlátozott helyzetbe. Fogai közé szorít vmit.  Köpködnek a fekete fogaik közé szorított szivartól. (Mikszáth Kálmán) || b. (átvitt értelemben) Karma(i), keze, körme(i) közé: hatalmába, birtokába. Vkinek a keze közé kerül; vkit a körme közé kap; vmit a körme(i) közé kaparint.
3. Több tárgyból, dologból, személyből álló csoportba v. egynemű részekből álló egységbe, tömegbe, úgy, hogy a szabadon maradt helyen, térben foglal(jon) helyet. A kukorica közé dinnyét vet. Az ágynemű közé rejt vmit. A lángok közé dob vmit. Felhők közé bújik a nap.  Bokrok közé búvik, onnan ugrik elő. (Petőfi Sándor) Befúrta fejét a lepedőbe, a matrácok közé, és sírt. (Babits Mihály) || a. Vmilyen egységbe, csoportba, azzal elkeveredve. Befurakodik az utasok közé. Egy idegen állat a tehenek közé került. || b. <Cselekvés hatásáról:> több személyből álló csoportba, úgy, hogy a cselekvés a csoport egyedeire hat, őket érinti, rájuk vonatkozik. Pénzt szórt a tömeg közé. A csendőrök a nép közé lőttek.  [A nép nevében.] Az alkotmány rózsája a tiétek, Töviseit a nép közé vetétek; Ide a rózsa néhány levelét S vegyétek vissza a tövis felét! (Petőfi Sándor) Úgy hinti fényét a nap szét a világra …, | mint a szentelt vizet a pap a nép közé. (Babits Mihály)
4. (átvitt értelemben is) <A térszemlélet elhalványulásával is:> több személy, állat, tárgy, dolog körébe, közösségébe. Vkik közé áll ¬. Barátai közé megy. A legkitűnőbb emberek közé tartozik. Zsiványok közé keveredett. Az Alkotmány napját a hivatalos ünnepek közé iktatták.  Ifjak közé hadi bajtársúl állt. (Petőfi Sándor) Vissza se megy többé Deli szüzek közé. (Arany János)
5. (átvitt értelemben) <Annak kifejezésére, hogy vmely időbeli jelenség, esemény egységét, folyamatosságát vmi megszakítja.> Boldog percei közé bánat vegyült.
6. (átvitt értelemben) Két időponttal meghatározott idő lefolyása alatti időpontra v. rövidebb időtartamra. Karácsony és húsvét közé esett az esküvő. || a. Vmely cselekvés, állapot befejezése után a másik cselekvés, állapot kezdetéig tartó időre. Munka és étkezés közé egy félórai sétát iktat be.
7. (átvitt értelemben) <Külső körülményeket, helyzetet jelentő főnév után:> attól, ill. azoktól függő, befolyásolt, meghatározott helyzetbe, állapotba. Szűk keretek közé szorít vmit; mostoha körülmények közé kerül.
8. (bizalmas) Nyaka közé: nyakába, nyakára. Nyaka közé szedi a lábát. Nyaka közé vág vkinek: ütést mér a nyakára.  Odahajította két kibontott gyeplőszárát a Bokros és a Villám nyaka közé. (Mikszáth Kálmán)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem