közte
közte [e] határozószó (személyragos) -m, -d, köztünk, -tek [ë], köztük v. (régies) köztök; közötte Nyomósítva: őközte, őköztük stb. (Az egyes számalakok csak szembeállításban) Az én, te stb. személynévmásnak a között, közt névutóval nem használt kapcsolata helyett, néha a mutató névmással és e névutóval alkotott összetétel jelentésében.)
1. A személyraggal megjelölt v. az előzményekből ismert személyek, tárgyak között (1–4, 10–11). Köztem és közted nincs sok korkülönbség. Még tart köztetek a harag? Nézd át ezt a sok kulcsot, köztük kell lennie annak, amelyet keresel. Köztünk van a legnagyobb ellenség. (Petőfi Sándor) Nem igen van több szó közted és közöttem. (Petőfi Sándor) Úgy élt közöttünk, mint ünnepelt primadonna. (Kuncz Aladár)
2. Köztünk maradjon (a szó): ne mondd el másnak; köztünk (legyen) mondva v. köztünk szólva: bizalmasan mondom. Igaz, köztünk maradt szó legyen, a kedves Domi fiad ugyan dolgozik ellenünk. (Tolnai Lajos) Legkellemetlenebb volt az öreg Noszty, kit (de köztünk maradjon a szó) csőddel fenyegettek. (Mikszáth Kálmán)
3. A szóban forgó személyek, tárgyak együtteséből külön kiemelve közüle. Kétféle ruhaanyagot ajánlottak neki, de nem tudott választani köztük. A férj özvegy ember, akinek három gyereke van, köztük egy vak leány. (Ambrus Zoltán) Legtöbben németek. Köztük két teljes család, öregszülőktől kezdve felnőtt fiakon és leányokon át egészen kis, még iskolába sem járó gyerekekig. (Kuncz Aladár)
