kritikus
kritikus melléknév és főnév (régies írva: criticus is)
I. melléknév -an, -abb
1. Olyan <személy>, aki bíráló, értékelő magatartású, ilyen hajlamú. Kritikus szellem. || a. Az ilyen emberre jellemző. Kritikus álláspont, magatartás. Kritikus szemmel nézi a dolgot. Kritikusan ítél meg mindent.
2. Olyan <helyzet, állapot, időszak, időpont>, amely vmiben fordulatot hoz, vminek menetét, sorsát döntő módon alakítja, befolyásolja, megszabja; fontos, nehéz, válságos, (sors)döntő. Kritikus helyzet, idő, óra. A kritikus pillanatban nem hagyta el lélekjelenléte. Már két héttel a kritikus nap előtt csapra üté valamennyi hordóját. (Jókai Mór) Egy-két percig valóban kritikus volt a helyzet. (Krúdy Gyula) || a. Olyan, amivel sok baj van, amiről sok szó esik, v. amiről éppen a vita folyik; szóban forgó, vitás. Kritikus dolog; kritikus esemény, eset, ügy; a tanulmány kritikus helyén.
3. (fizika) <Vmely anyagnak, testnek fizikai v. halmazállapotában> lényeges változást hozó v. ezzel járó, ezzel kapcs. Kritikus hőmérséklet: olyan h., amely felett vmely gázt nem lehet cseppfolyósítani; kritikus nyomás, térfogat: vmely gáznak ezen a hőmérsékleten való nyomása, térfogata.
II. főnév -t, -ok, -a
1. Irodalmi, képzőművészeti, zenei, színházi stb. bírálatok írásaival – rendsz. hivatásszerűen – foglalkozó személy. Irodalmi, színházi kritikus. A lap kritikusa dicséri a darabot. Ha valaki ezeket a kritikusokat olvassa, azt gondolhatja, hogy nagyon könnyű mesterség a költő mestersége. (Babits Mihály)
2. (bizalmas, gyak. tréfás v. rosszalló) (Nagy) kritikus: olyan ember, aki szeret bírálni, kritizálni, akinek mindenre van bíráló megjegyzése. Szegény asszonynak nehéz dolga van, mert nagy kritikus a férje, minden dolgába beleszól.
Szóösszetétel(ek): színikritikus; zenekritikus.
kritikusi.
