különb
különb [külömb] melléknév és főnév, felső fok: legkülönb
I. melléknév -ül
1. Vmely szempontból más(ok)nál kiválóbb, értékesebb <személy>. Különb legény, mint te. Különbül viselkedett bárkinél. Legyen minden magyar utód Különb ember, mint apja volt. (Vörösmarty Mihály) Legkülömb ember, aki bátor. | S csak egy külömb van, aki: bátrabb. (Ady Endre) Kedves és finom teremtés … Különb, mint az itteni lányok. (Kosztolányi Dezső)
2. Más hasonlónál jobb, értékesebb, alkalmasabb, kiválóbb <tárgy, anyag, dolog>. Különb kasza, kés. Különb munkát vártam volna tőled. Az inge finom len fonálból, … S bár hossza sértőleg hiányos, De, mert külömb nincs, célirányos. (Arany János–Burns-fordítás) || a. (ritka, néha rosszalló) Érdekesebb, különösebb, szokatlanabb, furcsább, ill. botrányosabb, felháborítóbb. Láttam én már ennél különb dolgokat is.
3. (ritka) Vmitől különböző, eltérő, más. [Az óriás állat] fekve alig különb egy idomtalan kősziklánál. (Jókai Mór)
II. főnév -et, -je [e, e]
1. Vki(k)nél vmely szempontból különb személy. Nem ismertem nála különbet.
2. Különb (I. 2, 2a) dolog. Festő nem ® festhet különbet. Láttam én ennél különbeket is.
