lüktet
lüktet [e] tárgyatlan ige -ett, -tek [ë, e], ..essen [e-ë] (csak 3. személyben)
1. <Ér, szív> folyamatosan és ritmikusan kitágulva, majd összehúzódva, észlelhető lökéseket végez. Az erek kéken-zölden lüktettek homlokán. (Jókai Mór) || a. <Vmely testrész, seb> minden érlökésre fájón nyilallik (egyet). Lüktet a feje, halántéka, homloka, a sebes ujja. Összeforr a mély seb, bárhogyan lüktet is. Sajogva lüktet homlokunk. (Kosztolányi Dezső) Homloka lüktetett, amint a folyosói ablak üvegéhez szorította. (Babits Mihály) || b. Lüktet a vér: a szív, ill. az ér lüktetését követő, észlelhető mozgást végez. || c. (átvitt értelemben) [Kemény Zsigmond] alakjaiban meleg vér lüktet, s az élet ösztöne erős. (Péterfy Jenő)
2. (átvitt értelemben) <Élet, életerő, akarat, gondolat, vágy> tettre vágyó erővel, élénken és ritmikusan működik. Nem lüktetett-e minden erében azon életerő, mely … mindenikünket ösztönszerűleg létéhez köti? (Eötvös József)
3. (átvitt értelemben) Lüktet a ritmus: gyorsan és szabályosan ismétlődő lökések érzetét kelti bennünk.
4. (átvitt értelemben, költői) <Szerkezet v. vmely része> hang formájában észlelhető ritmikus mozgást végez. Az óra lüktet lassu percegéssel. (Arany János)
