lusta
lusta melléknév és főnév
I. melléknév lustán, lustább
1. Olyan <személy, állat>, aki, amely vmely munka végzésére nem hajlandó, v. kelletlenül, kényszeredetten végzi. Lusta ember, gyerek, ló. Kínálgatja őket a jó háziasszony … Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta. | Ott sürög, ott forog. (Petőfi Sándor) || a. Saját kényelmét kereső, cselekvéstől, mozgástól húzódozó, tétlenkedő <személy>. Lusta nyaralók. A mulatság folyt, de már lankadtan … Most délután lusták az emberek. (Mikszáth Kálmán) Szomjasan nézte … a leányokat … Az ő vérei, ezek a lusta, barna leányok. (Ady Endre) || b. Olyan <személy>, aki szeret sokat aludni. Nagyon lusta gyerek, még most se kelt fel. Ma korábban ébred a lusta | csitri lány. | Este bál. (Babits Mihály) || c. Lusta vmihez, lusta vmit tenni: olyan l., hogy még könnyű v. okvetlenül szükséges mozgást, tevékenységet sem hajlandó (el)végezni. Még enni is lusta.
2. Ilyen személyre, állatra jellemző <mozgás, tevékenység>. Lusta járás, kézmozdulat, munka. [A jámbor tehén.] Lustán csámcsog jó-régi jászla mellett. (József Attila) || a. Lusta kötés: oda és vissza sima szemekkel készített kötés (2), amelynek a színe és a fonákja egyforma.
3. (átvitt értelemben) Renyhe, lassú, nehézkes <szellemi tevékenység>. Lusta gondolkodás.
II. főnév lustát, lustája Lusta személy. Te világ lustája, te. A lusták elkéstek. Mátyás lustája: rendkívül lusta ember.
lustácska; lustul.
