lárifári
lárifári mondatszó és főnév (bizalmas gyak. tréfás)
I. mondatszó (hangsúly gyak. a harmadik szótagon is)
1. <Vmely állítás, tagadás, tagadó értékű kérdés elutasításának kifejezésére, főleg párbeszédben:> hiábavaló beszéd (ez); mesebeszéd. [Rab Ráby] őfelsége védelme alatt áll … – Lárifári! én már ki is adtam a parancsolatot, hogy azonnal adassék át a maga törvényes hatóságának. (Jókai Mór) Nincsenek Vörösmartyak … Petőfiek … Lárifári. Hiszen mindenki azon kezdi, hogy apró ember. (Mikszáth Kálmán) Mire volna jó nekem a … kisasszony roppant gazdagsága? Hogy egy tanya helyett tíz tanyám legyen? … – Lárifári. Tudom, hogy … ha éppen költekezni akar egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. (Ambrus Zoltán) || a. (ritka) <Fenyegető, kellemetlen tartalmú közlés visszautasítására, jelentőségének csökkentésére.> Családi ügyekről van szó, Felség! … Sire, készüljön el a legnagyobb … szerencsétlenségre! – Lárifári! A múltkor is ilyen lármát csaptál … aztán kiderült, hogy semmi se történt. (Ambrus Zoltán)
2. <Ellenvetés, mentegetőzés, kifogás elutasítására.> [Sajnos, én nem mehetek.] – Lárifári! Semmi kifogás! Induljunk! Lárifári! Lenni kell. (Szigligeti Ede) Lárifári! Az ember mindig elélhet holtig, csak ne legyen élhetetlen. (Csepreghy F.)
II. főnév -t, -ja
1. (rendsz. ragtalan alakban; főleg leértékelő, lekicsinylést kifejező névszói állítmányként) (irodalmi nyelvben) Hiábavaló, haszontalan beszéd, üres fecsegés. Ez csak olyan lárifári. Ez mind lárifári. Egyetlen elfogadható akadály volna, ha … szeretett Gézátokat nem hozhatnátok: a többi lárifári. (Arany János) Lárifári, hogy Illést egy holló táplálta. (Mikszáth Kálmán)
2. (ritka) Haszontalan dolog. A herceg … eldiskurálgat a delejes alvóval mindenféle lárifáriról. (Jókai Mór)
lárifárizik.
